MesterPlusz kurzus

Péterfy Gergellyel és Balogkünszt Nórával

A MesterPlusz kurzus célja már elkezdett – vagy mindig is tervezett – regény vagy prózakötet további fejlesztése. A kurzus a Liberanos Akadémia módszertanára épül, tehát olyan hallgatóinknak ajánljuk, akik már korábban részt vettek csoportos – vagy levelező – kurzuson. Az új metodikával dolgozó, MesterPlusz 15×2 órás (szemben a korábbi 8×2 órás kurzussal). 

A MesterPlusz újdonsága, hogy havi két online óra mellett triókban is együtt dolgoztok majd, egymást támogatva a regénnyel kapcsolatos projektterv megvalósitásában. A triókat a kurzus első megbeszélésén fogjuk létrehozni, és a kurzus folyamán ezek a hármas csoportok folyamatosan olvassák egymás munkáit és az órákon egymás szövegeiről referálnak. A triók működésének a metódusát alaposan megbeszéljük majd az első órán.

A kurzus 12 alkalmat foglal magában, valamint 3 “mozgó” konzultációs órát Péterfy Gergellyel, melyek időpontját a kurzus folyamán beszéljük meg. A kurzus szeptembertől január végéig tart. Havi két alkalommal találkozunk, az órákhoz Google Meets videókonferencia-szoftert használunk.

Jelenleg nem indul MesterPlusz kurzusunk.

Addig is, ha kérdésed van, írj nekünk a hello@liberanosakademia.com címre.

Havi online workshop és páros alkotói munka

Balogkünszt Nóra, az Akadémia oktatója

Havi kiscsoportos óra

Órarend/Tematika

A kurzus díja és jelentkezés

A kurzus ára 600 euró (vagy ennek megfelelő forint).

A jelentkezés feltétele egy maximum két oldalas projektterv és maximum 6000 karakter hosszú regényrészlet.

Szeretnék veletek írni!